Településtörténet

Nyomtatóbarát változatLevélben küldésPDF változat

Tárnok kül- és belterülete már az őskor óta folyamatosan lakott. A jó természeti adottságok, a jó talaj és a víznyerő helyek vonzották ide az embereket. Mintegy 20 régészeti oltalom alatt álló területünk van, ahol az őskortól a 13. századig tárgyi emlékek is előkerültek.

Tárnok határában, a Fundoklia-völgyben a neandervölgyi ember kultúrájának egyik legnagyobb magyarországi lelőhelyét tárták fel: egy vadásztábort.

A Benta-patak mellett Ötház-pusztán, Kis-Berki-dűlőben és Berki-puszán újkőkori ember nyomaira bukkantak: az i.e. 24–9. század közötti időszakból több település és temető ismert Tárnok területén.

Az i.sz. 1-4. században római lakhelyek voltak településünk területén – a legnagyobb a mai halastó melletti üdülőfalu területén volt, amely római település az érdi Tusculánumtól Sóskútig húzódott. Az előkerült leletekből (kőtörmelék, tetőfedésre használt úgynevezett tegula, edénytöredékek) arra lehet következtetni, hogy gazdagon berendezett villák állhattak itt. A különböző tárnoki lelőhelyeken sírkő és szobortöredékek, borostyán-, bronz- és üveggyöngyök, korsók, építőanyagok kerültek elő. A rómaiak kezdték meg kitermelni az itteni, építkezésre kiválóan alkalmas követ is.

Egyes források szerint i.sz. 381-ben a hunok és a rómaiak között Pannónia birtoklásáért folyt egy nagy csata Tárnokvölgyénél. Más források szerint ezek a csaták nem történtek meg.

A 8. századból avar törzsek nyomait tárták fel a Zámori pataknál ugyanúgy, mint a Nagy-Berki-dűlőben. A legnagyobb későavarkori temetőt a Pusztazámori Hulladéklerakó építését megelőző feltárások során találták: emberi csontvázak, edények, állati csontok kerültek elő a korábban már megbolygatott sírokból.

Községünk területe az Árpád-korban is lakott volt. Erről tanúskodnak egyebek mellett a Fő utcán, a templom környékén és az Odluk területén előkerült cserepek és tűzhelyek.

Tárnok nevét 1250-es évek végén említették először Tavarnuk néven a szomszédos Deszka falu nevével együtt. Ezután 1280-as évektől az 1500-as évekig Tawarnucweg, Taarnuk, Thárnok, Tharnuk néven. Tárnok egyike volt a Buda környék szolgálónépi falvaknak – itt a tárnokok éltek, míg a szomszédos Érd területén erdőőrök, fegyvernökök laktak

Tárnok más a török uralom elején elpusztult, Berki viszont a hódoltság első felében virágzó település volt, amely adót fizetett a töröknek, majd a 15 éves háborúban elnéptelenedett.

Az elnéptelenedett Tárnokot a XVIII. században lengyel, szlovák és magyar családok népesítették be újra. Szlovák népessége máig őrzi nyelvét, hagyományait, szokásait.

Tárnok a település első említésekor királynői birtok volt, majd IV. László a szigeti apácáknak adományozta.

Az 1300-as évektől Wlwing István budai polgár leszármazottaié a környék.

1519-től a terület birtokosa a Sárkány család volt, majd utánuk az Illésházy családé lettek a környék falvai és pusztái.

1832-ben Batthyány Fülöp vette meg az uradalmat.

1848-ban a görög származású Sina György, majd fia tulajdonába került Érd és Tárnok.

1876-ban Wimpffen Simonné Sina Anasztázia örökölte a birtokot, amely később házasság és öröklés révén a Károlyi család kezébe jutott.

1913-ban Károlyi Imre grófi eladta a birtokot Üszögi Nagy (Grósz) Sándornak. Ő kezdte mega település mai arculatának kialakítását. 1921-ben parcelláztatta az Újtelepi részt, 1930-ban pedig a ligeti területet. Anasztázián fényűző kastélyt építtetett.

1941-ben anyagi nehézségei miatt az alsóligeti részt és Anasztáziát eladta Juhász István Zoltán mérnöknek, aki 1944-ben nyugatra távozott.

A 20. század elején 4031 hold volt Tárnok területe, 2284 lakosa volt a községnek. Anyanyelvi megoszlásuk: 518 magyar, 42 német, 1722 tót, 2 szerb. Magyarul 1576 lakos beszélt. Vallási megoszlás: 2151 római katolikus, 1 görög katolikus, 11 evangélikus, 61 református, 60 izraelita. Írni-olvasni 1419 lakos tudott. A1910-ben 235 birtokos élt a faluban, közülükegy 100 hold feletti nagyságú területen gazdálkodott 187 pedig 10 hold alatti területen. Az 1911-es állatszámlálás szerint 290 állattulajdonos élt Tárnokon, akik zömében sertést, marhát (kétharmad részben fejőstehenet), lovat tartottak.

Az I. világháborúban 264 férfi vonult be katonának, közülük 84-en estek el.

Az 1930-as évekre a település fejlődésnek indult: helyben volt vasútállomás, szálláshely, posta, távírda, telefon. A településen volt községi elemi iskola, magánorvos, számos egyesület, iparosok, kereskedők.

A II. világháborúban a harcmezőn 77 tárnoki esett el, a háború áldozata lett 48 izraelita vallású lakos, és az 1945. január 8-án málenkij robotra hurcolt tárnoki férfiak és fiúk közül 69 nem tért haza.