Radetzky Jenő

Radetzky Jenő 1909. június 14-én született Tárnokon, a Marton utcai iskola szolgálati lakásában. Édesapja, három fia közül őt tartotta a legfogékonyabbnak a természettel való komolyabb ismerkedésre. “Mihelyst emelgetni tudta kiscsizmás lábacskáját a néptanító ügyes fia, az apró Jenő, vitte magával az apa. Eleinte unszolni kellett a gyermeket, később már az apró emberke nógatta mind gyakrabban, télen-nyáron édesapját: indulunk-e már a rétbe, a berekbe madarat látni, őzet figyelni, szarvasok nyomát keresni, nyulak futtát lesni, vaddisznók rejtelmes zugait kutatni, halak titokzatos életével ismerkedni? Eladdig, hogy a fiúcska kezdeti kötelező engedelmességéből már korai gyermekkorban életre szóló szenvedély lett, s amiként a hajdani önmagát nevezi, édesatyja oldaltáskája volt.”(Gerencsér Miklós: A díszpolgár. Népszabadság, 1984. jún. 30.)

Már kisgyermekként sokat segített apjának a lepkék preparálásában és a tojásgyűjtemények elkészítésében. A vele tett kirándulások, az itt szerzett sok-sok élmény határozta meg életének irányvonalát. Így emlékezik vissza a tárnoki évekre:

"Volt (és van) itt hegy, völgy, síkság, plató, erdő, mező, rét, legelő, patakmente, szőlők, mocsarak, kertek - mindmegannyi madárélőhely! A Libadöglő-csárdától Kutyavárig, Sóskút határától a Benta alsó szakaszáig járta édesapánk - később velünk, fiaival - a gazdag élővilágú tájat. Bejártuk a Fundoklia rejtélyes hasadékait, a Vímol görögös bájú völgyét, a Prezvrch és a Sztari-vrch szőlős lankáit, Berki-puszta ligetét, a Cifrik mögötti halastavakat, az érdi és a törökbálinti erdők sűrűjét. ezek a kedves tájak régi mivoltukban mind-mind elvonulnak lelki szemeim előtt. Emlékezetemmel megsimogatom soha vissza nem térő akkori létüket. . .”(1980-as kéziratból.)

1937-ben kezdődött ténylegesen nevelői-oktatói pályája Székesfehérváron, az Ybl Miklós Gimnáziumban, ahol a diákélet nagy szervezője volt. 1949-50-ben a gimnázium igazgatója lett, majd 1955-ben megyei szakfelügyelővé nevezték ki. (1970-ig segítette a Fejér megyei biológia tanárok munkáját.) A sok utazással járó beosztás mellett, kevés szabad idejében a tojástannal (oológia) foglalkozott. Fontos állomás tudományos, természetvédelmi és nevelői munkásságában az 1959-es év, amikor széles körű társadalmi összefogással felépül az agárdi Madárvárta, amelynek ő lett a vezetője. Ettől kezdve a természetvédelemre fektetett nagyobb hangsúlyt. Kezdeményezésére több Fejér megyei és Velencei-tó környéki területet nyilvánítottak védetté. A Madárvártát, a 'Kiserődöt' 1965-ben Chernel Istvánról nevezték el.

Munkásságának jelentőségét és elismerését jelzi, hogy megkapta a TIT aranykoszorús jelvényt, Az emberi környezetért kitüntetést, Bugát Pál-emlékérmet és Ifjúsági Díjat. 1972-ben Székesfehérvár 1000 éves fennállásának évfordulóján a város díszpolgárává avatták. 1992-ben Fejér megye Közgyűlése Fejér megye Díszpolgára kitüntető címet posztumusz adományozta neki.

Évszázadunk talán legnagyobb tudós levelezőjeként tarthatjuk számon. Több tízezer levelet írt (valamennyit kézzel), s mindenkinek postafordultával válaszolt. Rengeteg hívet szerzett így is a természetvédelemnek.

Rendkívül sokszínű egyéniség volt: tudós, tanár, népművelő, közéleti ember, TIT előadó, ismeretterjesztő cikkek, tanulmányok írója, természetfotós, kisfilmek alkotója. Tengernyi írását egy mappában őrizte, amelyre ezt a jelmondatot írta: “A szellem a legmagasabb méltóság!”

1991-ben temették el Székesfehérváron, a Fecskeparti temetőben.

Emlékére 2000. június 3-án Tárnok Nagyközség Önkormányzata márványtáblát helyezett a Marton utcai iskola (ma óvoda) falára, édesapjáé mellé.