Hírek

Elérhetőségek

Települési hulladéklerakó rekultivációja

Tárnok Nagyközség Önkormányzata 2010-ben nyert támogatást a Tárnok területén lévő volt kommunális hulladéklerakó rekultivációjára. A projekt keretén belül került rekultiválásra az Ötház-puszta területen lévő 11,5 hektáros terület. A kivitelezés 2011 júniusában kezdődött és az év végére fejeződött be. A projekt megvalósítására 96 millió forintos támogatást nyert Tárnok Nagyközség Önkormányzata.
A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Tárnok egyik legnagyobb, több évtizedes környezetvédelmi terhét jelentette a volt szemétbánya kérdése, ennek megoldása, lezárása történt meg.
Ez a volt Sasad Tsz tulajdonában lévő agyagbánya területe, a tárnoki térképeken az Öreg-hegytől balra, Ötház-puszta területén lévő, majdnem hét hektáros terület, ahová Érd hosszú éveken keresztül kommunális hulladékot szállított.
2010-ben nyílt lehetőség arra, hogy pályázati forrásból valósíthassuk meg ezt a beruházást. A Tárnok Nagyközség területén (063/7-8 hrsz.) található hulladéklerakó telep környezetvédelmi felülvizsgálatának és rekultivációs tervének, valamint a pályázathoz szükséges Megvalósíthatósági Tanulmánynak az elkészítéshez az önkormányzat a szükséges 6.540.000 Ft összeget biztosította.
A pályázat eredményes volt, 96 millió forintot nyert Tárnok. Ráadásul egy Érddel kötött megállapodás értelmében a sikeres pályázathoz a Tárnok által megelőlegezett összeget átadták.